KERESŐ
 

•Építkezés

A ház felépítésében több, mint 70 gyártó, forgalmazó és kivitelező működött közre. Az építkezést több hónap tervezgetés és tájékozódás előzte meg.

A speciális szaktudást és tapasztalatot igénylő épület generálkivitelezője a Bauland Kft. volt.

>> Filmrendelés

Blower Door próba

 



 

A tervezéstől a beköltözésig  

Az építkezésnél a tervezésre ugyanannyi, ha nem több időt érdemes szánni, mint a megvalósításra.

Az első lépés annak tisztázása, hogy mit szeretnének azok, akik majd a házban élnek. A terveknek az ő szokásaikhoz, életritmusukhoz és ízlésükhöz kell igazodniuk. Fontosak a részletek is: egy zajos fürdőszoba, vagy egy alkalmatlan helyen lévő konnektor ugyan apróságnak látszik, de a mindennapokban képes folyamatos bosszúságot és kényelmetlen érzéseket okozni. 

A házban két felnőtt és három gyerek él.  A szülők otthon is dolgoznak. Számukra a következő célok megvalósítása volt a legfontosabb:

 

Megjelenés és működtetés:

  • A ház illeszkedjen az erdei, falusi környezetbe

  • Olcsó és környezetkímélő legyen a működtetése, vagyis

    • Maximális komfort mellett a lehető legkevesebb fűtés-hűtésre, vezetékes vízre, elektromos áramra legyen szükség

    • A keletkező szennyvíz és hulladék minél kevésbé terhelje a környezetet

    • Minél kisebb telefonszámla

Komfort:

  • Egészséges mikroklíma, vagyis

    • Télen-nyáron közel azonos hőmérséklet

    • A levegő oxigén és páratartalma közel állandó legyen és élettanilag optimális

  • Biztonság - villamosság, tűzvédelem, vagyonvédelem

  • Minél kisebb zaj a házon belül, anélkül, hogy a családtagokat korlátozni kéne tevékenységükben

  • A kellemetlen szagok kiküszöbölése

  • Legyen könnyen tisztán és rendben tartható

Elrendezés:

  • Minden családtagnak legyen saját szobája, és minden hálószobához tartozzon fürdőszoba

  • Legyenek külön háztartási és tároló helyiségek

  • A háziasszony kérése az volt, hogy ne kelljen emeleteket megmászni azok között a helyiségek között, ahol a legtöbb dolga van

Az anyagok:

  • Tartósak

  • Lehetőleg természetesek és környezetkímélők

  • Azok, amelyekből a szerkezet készül, feleljenek meg a passzív - vagyis fűtés nélküli - ház normáinak

Az építkezés:

  • Minél kevesebb hibalehetőség

  • Gyors és egyszerűen kivitelezhető technológiák

  • Minél kevesebb építési hulladék

  • A végeredmény legyen minél időtállóbb