KERESŐ
 

•Fűtés

A hőérzetet nem csak a hőmérséklet, hanem egyéb tényezők, például a légmozgás, a környezet fényei és színei, vagy a páratartalom is befolyásolják.

Megfelelően kialakított környezetben 19-21 fok elegendő - az emberi szervezet ugyanis ekkor működik a legoptimálisabban

 



 

Fűtés nélkül??  

Amikor megkezdődött a ház tervezése, György és Réka feltették maguknak a kérdést: lehetséges-e fűtés nélkül házat építeni? A családfő ugyan a tél közepén, Észak-Németországban személyesen is meggyőződött arról hogy igen, de mivel Magyarországon még sosem épült hasonló, aggódott, hogy ha valami rosszul sikerül, télen fázni fognak, és kezdhetik előről.

Ezért az épületbe biztos, ami biztos fal- és mennyezetfűtést terveztek, az energiát pedig ehhez és a melegvízhez megújuló energiaforrás, hőszivattyú biztosítja. Ez egyben nyáron hűtéssé tudja alakítani a fűtést.

A hőszivattyú működéséhez szükség van elektromos energiára, de optimális körülmények között csak negyedannyira, mintha ugyanilyen célokra elektromos berendezéseket használnának.

>> Filmrendelés